Február 16-án tartottuk 3. Családi Farsang c. rendezvényünket a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtárban.
A fő attrakció a Kakaó Zenekar koncertje volt. Zenéjük igényes és a felnőtt számára is élvezetes, szövegeik a gyerekek életében fontos dolgokról szólnak: például a gyereknapról, a biciklizésről vagy a fogtündérről. A fiúk nagyon ügyesen vonták be a közönséget a dalaikba, ettől volt igazán érdekes és mozgalmas, cseppet sem ücsörgős a koncert. Reméljük, máskor is ellátogatnak majd városunkba!
Persze főszerepet kaptak a rendezvényen a jelmezek is: minden gyerek, de sok felnőtt is beöltözött. Örömmel láttuk a sok összeöltözött családot, vagy anya-baba párost. Segítőink, a „Máltaiak” angyalnak öltöztek erre az estére, és a kézműves asztaloknál stílszerűen angyalokat készítettek a gyerekekkel.
Volt még arcfestés és kézműveskedés Éva Műhelyével, profi fotózkodás Nagy Krisztivel, evés-ivás, és persze tombola.
Nagyon köszönjük támogatóinknak, hogy megszépítették a gyerekek és a családok ünnepnapját: Balatonalmádi Város Önkormányzata, Café Bab, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Balatonalmádi Angyalai, Optimum Patika, KÓCOSKA mesebolt, Amaretto fagyizó, Veganeeta Home, Veszprémi Városnéző Kisvonat, Kabóca Bábszínház, Kanga Tréning Kalincsák Bea, balatoni BOB szabadidőpark, Balatoni Hajózási Zrt.
A Pannónia ezzel a programmal csatlakozott a Kultúrházak éjjel-nappal című országos rendezvénysorozathoz, melynek mottója idén: Minden nap értéket adunk.